Bejelentés



EPILEPSZIA
"Nekünk csak ez kell,
éljünk békében,szeretettel!"

MENÜ








Keresés a honlapon



Üzenőfal


Név:

Üzenet:



Hírek
lelki segélyszolgálat

Rita sorstársnők kérésének teszek eleget mikor szólok hogy minden nap 9től rózsafüzér imádkozás van skypon, és akinek szüksége van lelki segélyt is tudnak nyújtani. Skype: d-rita1

FELHÍVÁS!!!

Kedves sorstársaink! Az idei évben is megszervezzük szenteste és karácsony két napján a társ vonalunkat, ahol is Telefonon, Msn-en, Skype-on lehet beszélgetni velünk bármiről. Önkéntesek jelentkezését várjuk, akik Telefonon, vagy Msn en, vagy Skype-on, esetleg Facebookon vállalná, hogy beszélgetne azokkal, akik szeretnének valakivel beszélni, hogy ne legyenek egyedül, vagy csak egyszerűen társaságra vágynak. Mint eddig is nem csak epilepsziások hívásait várjuk. Többéves szokásunkhoz híven 24-én du 16-órától én kezdem a sort és leszek vonalban, illetve vállalok még Skypeot és Msn-t is. Tehát önkéntesek jelentkezését várjuk 24- 25- én du ra és estére, illetve 26-ára du-án és estére, akik szívesen áldoznának idejükből e szép ünnepen e nemes feladat kedvéért, önmaguk és sorstársaikért. JELENTKEZNI: MESZAROSLASZLO@EBOC. HU CÍMEN,VAGY A MAGYAR EPILEPSZIÁVAL ÉLŐK ALAPÍTVÁNY TELEFONSZÁMÁN LEHET ! KÖSZIKE M. Laci

Kérés

Megkérek mindenkit hogy jelezze nekem hogy tud e segíteni támogatókat szerezni , akik csekély összeggel támogatnák egyesületünket

Apydan

Tisztelt Mészáros László úr! Utánajártam, hogy az Apydan készítmények kaphatóak-e, és a gyártó (Desitin Arzneimittel GmbH) magyarországi képviselője (Ewopharma AG Magyarországi Kereskedelmi Képviselete) arról tájékoztatott, hogy a gyártó kérésére 2010. január 1-jével töröltették az Apydant a támogatott gyógyszerek köréből. Egyelőre valóban nem kapható az Apydan, hamarosan elérhető lesz, mivel a gyártónak van ellátási kötelezettsége, azonban a fogyasztói ára magasabb lesz, mint az eredeti oxcarbazepin hatóanyagú gyógyszeré (Trileptal), ráadásul a Trileptallal ellentétben tb. támogatásban sem fog részesülni, úgyhogy a beteg által fizetendő térítési díj különbség még nagyobb lesz, mint a fogyasztói áré. Az Apydant kiválthatják a Trileptal-lal, de azt javaslom, hogy erről a kezelőorvossal mindenképpen konzultáljanak. Ha bármilyen további kérdésük lenne, szívesen állunk rendelkezésükre. Üdvözlettel: Németh Gergely Országos Egészségbiztosítási Pénztár Ártámogatási Főosztály

Apydan

Tisztelt Országos Egészségbiztosítási Pénztár! Sok sorstársunk jelezte, hogy az Apydan, az epilepszia kezelésére szolgáló gyógyszer,ún.antiepileptikum már huzamosabb ideje nem kapható gyógyszertárakban. Az epilepsziások kombinációban szedett gyógyszereit, ha lehet nem szokták változtatni, ha avval rohammentesség, vagy kevés roham szám érhető el! Az OGYI telefonos megkeresésünkre úgy tájékoztatott minket, hogy a fenti antiepileptikumra érvényes forgalomba hozatali engedély jogosultja a gyártó a Desitin Arzneimittel GmbH Weg beim Jäger 214 D-22335 Hamburg, Németország OGYI-T-8791/01-03 (300 mg tabletta 50db, 100db, 200db) OGYI-T-8792/01-03 (600 mg tabletta 50db, 100db, 200db). Szeretnénk megkérni önöket , hogy segítsenek nekünk abban, hogy megtudhassuk ideiglenes, vagy huzamosabb hiányról van szó mert akkor az Apydam kiváltásáról (pótlásáról kell gondoskodnia a sorstársainknak!) Ha nem Önök az illetékesek, abban, hogy kérésünkre válaszokat adjanak, de tudják kik azok, akkor kérem továbbítsák megkeresésünket Nekik! 2010-01-06 Tisztelettel: Mészáros László Kalász László . egyesületi elnök egyesületi alelnök

Gyógyszer hiánycikk!!

FIGYELEM!!! Az Apydan, nevű gyógyszer jelenleg országos hiánycikk ha nem tudja valaki beszerezni forduljon a kezelőorvosához!!!!

Üzenetek

Mindenkitől elnézést kérek aki a honlapon keresztül küld nekem üzenetet, de mindenkinek válaszolok ! Szeretném ha mindenki tudná aki így kér tanácsot segítek , de nem vagyok orvos és orvosi tanácsot nem tudok adni ! Így ilyen jellegű kérdést kérem ne is küldjenek ! Remélem a fórumunkhoz az orvosválaszol rovathoz gyorsan pótolni tudjok a Dr Sz A főorvosnőt és így lesz akinek ezek a kérdések feltehetők! Köszönöm Laci

A Honlap is megszépűl!!

A Fórum és az újság után a honlapunk a Nagylelkekklubja is MEGÚJUL ÉS MEGSZÉPŰL! kIBŐVÍTETT TARTALOMMAL ÉS MEGÚJÚLT KÜLSŐVEL VÁRUNK MINDENKIT! Az átállás alatti kellemetlenségekért elnézést kérek! Laci

MEGÚJULTUNK!!!!

A honlap fóruma megújult, és szebb külsővel, még több témában vár minden fórumozni vágyó , vagy csak információt és válaszokat várókat!! Regizz be és csatlakozz a többiekhez! Laci

LACI

KÖSZÖNET ÉS HÁLA AZ EGY ÉVES SZÜLINAPUNKON MINDENKINEK KI TETT VALAMIT IS EZÉRT AZ OLDALÉRT, LEGYEN AZ LÁTOGATÓ VAGY ÁLLANDÓ FÓRUMOZÓ, VAGY CSAK ÚJSÁG OLVASÓ !

DR EPI

2009 április 4.én útjára indult a DR EPI a havonta megjelenő újságunk ! On-Line változata!! A www.drepi.try.hu oldalon találhatjátok meg! Szerezzen sok örömet ez a havilap mindenkinek!

tovább >>



Szavazás


Szex,szerelem , gyermekvállalás, epilepszia,

Sajnos még ma is tabu lengi körül ezt a témakört, és szinte nem is lehet olvasni róla vagy információhoz jutni. Megbeszélni való pedig volna! Javaslom, döntsünk le egykét kőfalat és beszéljünk nyíltan ezekről a dolgokról.
Sajnos még ma is sok szülő úgy neveli fel epilepsziás gyermekét „ á nem szabad ! Tilos! Fúj! Árt az neked! stb” Ezek után átérezhetjük azt mit jelent egy pubertás korban élő sorstársunknak ezek a szavak.
Először is egy epilepsziás ugyan olyan ember, mint a másik csak egy betegséggel él együtt, mint pl a cukorbetegek. (Halkan jegyzem, meg a cukorbetegek sem élhetnek akkor szexuális életet?) Az epilepsziás ember, vagy bármely fogyatékos ember igen is ugyan úgy vágyik a szexuális életre, a szerelemre. A szexualitása ugyanúgy fejlődik már gyermekkorban, mint hasonló korú „egészséges”társaiké.
A tiltás helyett jobbnak tartanánk, ha őszintén történne meg a felvilágosítás és lehetőleg ne a lepkékkel, meg a méhekkel jöjjünk elő hisz ez már a XXI. század, és figyeljünk oda arra, hogy érzékenyebbek zárkózottabbak az epilepsziások
Attól hogy epilepsziások vagyunk, igen is ugyan úgy vágyunk egy testi és lelki társra! Igen is ugyan úgy várjuk, hogy Ámor nyila eltaláljon. Sok depressziós epilepsziásnak még jót is tenne! Hogy van e valami, ami tilos a szexben? Nos, nincs! (Azért a védekezés fontosságára nem árt felhívni elégszer a figyelmet!)
A szexualitás testi mikéntjéről nem beszélnék, hisz ahány ember annyiféleképp, nem is beszélve arról. hogy a virtuális világháló, a média Tv, rádió ma tele van, a szexualitás gyakorlati bemutatásában legyen az könnyű szex film, vagy urambocsá pornó, de ma már a művészfilmek sem lehetnek meg 1-2 szex jelenet nélkül!!!
Az epilepsziások nagyon nagy százalékban bezárkózott és kapcsolatot nehezen létesítő személy! Ebben bár hibás a társadalom, hibásak vagyunk mi is!
Én személy szerint arra bátorítok minden sorstársam igen is bújjon ki a falak mögül igen is teremtsen kapcsolatot, és igen is találja meg párját!
Sok epilepsziás teszi fel a kérdést nem gátolják e a gyógyszerek a szexuális teljesítő képességüket? Erre csak azt tudom mondani, hogy, nincs egyértelmű válasz. Sok szaktekintély más- más álláspontot képvisel, egyesek szerint jó hatással van, azaz nő a teljesítő képesség, mások ennek szöges ellentétét állítják! Egy valami tény és ebben mindenki egyet ért, azaz a gyógyszerek mellett is élhet az epilepsziás, szexuális életet!
Ezek után felesleges a kérdés, ami az írás elején még jogos lett volna. Élhet – e az epilepsziás beteg szexuális életet? Igen! Ugye milyen rövid és határozott volt a válasz!
Mivel sorstársaim nem elmebetegek, és eltudják, dönteni ezeket a dolgokat, adjuk meg az esélyt a lehetőséget nekik a teljes életre, kedves anyukák és apukák!
Van olyan sorstársam ki például azért vállalkozott a műtétre még fiatalon, hogy a családalapításnál, ne jelenthessen akadályt a rosszullétek! Azt hiszem méltányolható, igen is követendő bátorsága és előre látása!
Sokan gondolhatják á mit beszél ez a férfi itt, mit ért ez hozzá! Nos, én már felnőtt korban lettem epilepsziás, akkor nekem már volt feleségem és volt egy gyönyörű kislányom! Így van fogalmam az epilepszia előtti és alatti szexuális életről. Őszintén megmondom ezen a téren semmi változást nem tapasztaltam! Ha most ledöntött egy –két falat, esetleg megrepesztett ez a gondolatsor már megérte megírni!!
Befolyásolja-e az epilepszia vagy a gyógyszer a szexuális életet? Alapvetően nem, ugyanakkor több, a szexuális életet zavaró tényező lehetősége is felmerül. Az epilepsziával élő emberek a betegséggel kapcsolatosan a társadalomban élő, még mindig jelentősen érvényesülő negatív előítéletek miatt nehezen tudnak párt vagy akár szexuális partnert találni. Ugyanakkor az előítéletek visszahatásaként sokszor maguk is félénkké, gátolttá válnak. A szexuális vágy, a szexuális örömre való képesség nagyon sok lelki tényezőtől függ, és a különböző életnehézségek és a belőlük fakadó önértékelési problémák érzékenyen tükröződnek ezen a területen .
Kétségtelen azonban, hogy a halántéklebeny epilepsziák súlyosabb formáiban a szexuális vágy és a szexuális tevékenység is csökken mind férfiakban, mind nőkben.
Sokan abba a tévhitbe esnek, hogy a szexuális aktivitás fokozhatja a rohamok gyakoriságát. A szakirodalom szerint ez nem igaz, a szex nem növeli a rohamok gyakoriságát. Ugyanez elmondható a hormonális fogamzásgátló tabletták szedéséről is, melyek bizonyos hormonszint (minimum 50 ěg ösztrogén) felett az epilepsziaellenes gyógyszerek szedése mellett is megfelelő védelmet biztosítanak teherbe esés ellen.
Számos, igen fontos gyógyszer hosszas szedés után potenciazavart okozhat, például bizonyos nyugtatók és epilepszia-gyógyszerek, egyes vérnyomáscsökkentők, a gyomorfekély kezelésére használt némelyik készítmény.
Az orvosok már régen felfigyeltek arra, hogy olykor a rohamok alatt egyes páciensek nemi szerve vérbővé válik, és öntudatlan állapotukban a betegek az önkielégítésre hasonlító mozdulatokat tesznek. Mivel ezt a kórral járó felfokozott nemi vágyak kifejeződésének tekintették, annak csökkentése céljából másfél évszázada brómot kezdtek adni az epilepsziásoknak. Ez ugyan csökkentette a vágyakat és - mint az Szupera Zoltán neurofarmakológus 2007-es, az Ideggyógyászati Szemlében megjelent tanulmányából kiderül - egyidejűleg a rohamok hevességét is, a legújabb kutatások szerint előbbire nemigen volt szükség, hiszen a betegség általános velejárója nem a libidó és a szexuális képességek fokozódása, hanem sokkal inkább a csökkenése.
E kellemetlen "mellékhatások" elsősorban az úgynevezett halántéklebenyi epilepszia során léphetnek fel. "Ha a halántéklebenyben az amygdalából vagy a hippokampuszból indulnak ki az epileptikus rohamok, megbomlik a hormonrendszer igen kényes egyensúlya. Nem termelődik például elegendő - a libidót mindkét nemben meghatározó - tesztoszteron" - magyarázza Rásonyi György, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet epileptológiai részlegének főorvosa. A halántéklebeny fehérállományában található, a formája miatt amygdalának (mandulának) nevezett mag, valamint a mellette lévő úgynevezett hippokampusz ugyanis kulcsfontosságúak az érzelmek és a szexualitás idegi és hormonális szabályozásában.
A szerelem az melyet évmilliók óta próbálnak , elmondani , versben ,prózában , megénekelni minden stílusban ,megfesteni szebbnél szebb képekben , de nem lehet.
Egy tény fokozott izgalmi állapotot idéz elő mindenkinél, ezért az epilepsziás betegegnéljobban figyelni kell a beteg környezetének a változásra! Pánikra viszont semmi ok!
Jó tudni, hogy az epilepszia elleni gyógyszerek (antiepileptikumok) és a fogamzásgátló tabletták kölcsönösen rontják egymás hatékonyságát, ezért a fogamzásgátló gyógyszer adagját emelni kell, illetve gyakran kell mérni a gyógyszerek vérszintjét.
Terhesség alatt az antiepileptikumok vérszintje sokszor csökkenhet, ezért a terhesség alatt a gyógyszerszinteket fokozottabban kell ellenőrizni.
A beteg kismama gondoljon arra, hogy a szoptatás fenobarbital és primidon kezelés esetén, illetve a csecsemő aluszékonysága miatt tilos.

Epilepsziás nő gyermekvállalásakor az anya betegsége a kicsi gondozásában nem jelent különösebb terhet, bár a kisbaba hazaérkezése után szigorúbb rendszabályokat is be kell vezetni a család mindennapi életébe.
Megfelelő orvosi ellenőrzés melett , semmi akadályát sem látják ma már a szakemberek ,hogy az epilepsziás nők gyermeket vállaljanak. Epilepszia és terhesség: epilepsziás no esetén a terhesség alatt a görcskészség fokozódhat.
Csak halmozott, gyógyszerrel nem befolyásolható rohamok esetén indokolt a terhesség megszakítása. A teherbeesés elotti gyógyszerelést állandó kontroll mellett folytatni kell, mert a gyógyszer felszívódásának mértékét a terhesség befolyásolja. A rohamok alatt csökken a méh és a méhlepény keringése, a magzat oxigénhiányossá válhat. Gyermekágyban a rohamok gyakorisága csökken ugyan, de a szoptatás felügyelettel történjen.
A linkekben , jobb oldalt , több olyan írás is olvasható mely a gyermekvállalással a terhességgel foglalkozik
Terhesség és epilepszia! Nagyon fontos hogy az epilepsziában szenvedő beteg , ki gyermeket szeretne vállalni, megbeszélje ezt epileptológusával és nőgyógyászával.
Az epilepszia nem zárja ki hogy valaki gyermeket szüljön!!
A terhesség alatt álltalában megváltozik a gyógyszerelés de szükséges a folyamatos egyeztetés a kismama és a szakorvosok közt!
Fontos, hogy a terhes nő a terhessége alatt folsavat tartalmazó multivitamint is szed, egyes veleszületett rendellenességek kiküszöbölése céljából. Az epilepszia-ellenes szereket szedő nők számára e szerek különös jelentőséggel bírnak, mert egyes antiepileptikumok csökkenthetik a szervezet folsav- és vitaminkészletét
Rohamokban szenvedő epilepsziás nőnek is lehet egészséges gyermeke! Ennek egyik előfeltétele a helyes terhesgondozás. Nagyon fontos, ahogy már említettük, hogy a gyermekvállalást az epilepsziás nő jó előre beszélje meg orvosával, és kérje ki annak véleményét, tanácsait!

Sok epilepsziabeteg többféle gyógyszert is kap, magasabb dózisokban, ami a magzat számára indokolatlan gyógyszerhatásokat jelent (hiszen e gyógyszerek átjutnak az ún. vér-placenta gáton). Ha a rohamok egyébként jól karbantarthatóak, ellenőrizhetőek, akkor meg kell kísérelni a gyógyszeradagok mérséklését.
Ha mégis nem várt, nem tervezett módon jön létre a terhesség, a nőbeteg NE hagyja abba az antiepileptikum/ok szedését, amíg az első orvosi konzultáció le nem zajlott! Ha mégis ezt tenné, fokozódna a rohamaktivitás, ami káros a magzatra nézve!
A rohamok gyakorisága a terhesség idején jelentősen nem változik. Egyes nőbetegeken fokozódhat, másokon viszont csökkenhet a gyakoriság. Gyakran kell tehát ellenőrizni a gyógyszerek vérszintjét. Ez azért is fontos, mert terhesség alatt a gyógyszer-vérszintek fokozatosan csökkennek, és kb. a szülés várható időpontja körül érik el minimumukat – ez viszont roham”áttöréseket” eredményezhet. Minden, a terhesség alatt bekövetkező rohamról be kell számolni az orvosnak!
A legtöbb epilepsziában szenvedő terhes normál, hüvelyi úton szüli meg gyermekét, néhány esetben szükséges lehet a császármetszés. Ha a szülés folyamata alatt fordul elő epilepsziás roham – azonnali császármetszés szükséges.
Az antiepileptikumok okozhatnak veleszületett rendellenességeket. Másrészről viszont az ellenőrizetlen rohamaktivitás komoly problémákat okozhat a fejlődő magzatnak. Rendszeres terhesgondozáson résztvevő, és rendszeres gyógyszerszedő kismamáknál ritka a komolyabb veleszületett rendellenesség. A nőbeteg SOHA ne hagyja abba az antiepileptikum szedését, mielőtt orvosával konzultált volna erről!
Általában az epilepszia, az asztma, illetve a depresszió elleni szerek szedése terhesség idején nem javallott, mivel e szerek többsége károsíthatja a magzatot. Általánosságban azonban elmondható, hogy elég kevés gyógyszer okoz valóban nagy károsodást, tehát ha valaki gyógyszert szed be még mielőtt kiderülne, hogy várandós, azzal még nem feltétlenül veszélyeztette gyermeke épségét. A várandósság kiderülését követően azonban célszerű azonnal orvoshoz fordulni, s tájékoztatni a beszedett szerekről.
Egyes kutatások szerint az antidepresszánsok terhesség alatti elhagyása súlyosbíthatja a kismama állapotát, az utolsó három hónapban való alkalmazás azonban a magzatra jelenthet veszélyt.
Dr. Donáth Tibor: Fenti címmel, ezúttal is (febr. 13.) rendkívül érdekes és társadalmilag, demográfiailag fontos téma került megtárgyalásra a Baross utcai Szülészeti Esték 47. szakmai továbbképző, tudományos rendezvényén. A probléma sok embert érint, nemcsak a terhességet vállalókat, hanem a körülöttük tevékenykedő gondozó hálózatot, a családorvosokat, valamint a terhességet vállalók hozzátartozóit is. Elsődleges veszélyt jelent, hogy a terhesség alatt, különösen az első trimeszterben epilepsziás roham lép fel, ill. a rohamkészség fokozódik, továbbá az antiepilepsiás terápia mérsékelten fokozott teratogén rizikót jelent a magzat számára. A továbbképzőn a témát egy hosszú évek óta együttműködő, részben ideg és elmeszakemberekből (Balogh főorvos, Rajna prof., Halász prof.) és szülész-nőgyógyász szakemberekből (Cseh prof.) álló orvos csoport exponálta eddig több mint négyszáz esetük alapján. Ehhez csatlakoztak további szülész-nőgyógyászok (Török docensnő, Pusztai doktor, Princztel doktornő), valamint egy szegedi neurológus (Szupera tanársegéd). A jelen epidemiológiai kép hazánkban: kb. 30000 epilepsziás nő, akik közül 4-500 szül évente. A terhesség alatt 15%-ban fokozódhat a rohamfrekvencia, ill. a rohamzajlás (intenzitás), de ez 15%-ban csökkenhet is. A gyermekvállalás kellő előkészítéssel, un. prekoncepcionális gondozással, folsav adagolással, monoterápiás antiepileptikummal, a gyógyszer szérumvérszint érték állandóságának biztosításával 90%-ban sikeres. Vonatkozik ez nemcsak a terhesség, a szülés, hanem a postpartum időszakára is. Döntő feltétel az epileptológus és a szülész érdemi együttműködése. Fontos téma volt az epileptikumok teratogenitása, melyet Ádám Zsolt tanársegéd elemezett az I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáról. A beható teratológiai vizsgálatok az 1959-1961 közötti Thalidomid szedése kapcsán kerültek reflektorfénybe. Feltehető, hogy az antiepileptikus szerek is teratogén hatásúak. Az USA-ban 0,5% az epilepsziás nő, közülük a szülő nőknél a fejlődési rendellenességek száma megduplázódott. Ezek elsősorban: mi crocephalia, vitium, nyúlajak. A kiváltó ok nem maga a betegség, hanem az ellene adott antiepileptikus gyógyszer, amit igazol, – mondta Papp Zoltán professzor, mint az ülés moderátora –, hogy kezeletlen terhesek esetében a teratogén hatás 10%-ban, míg kezelteknél 30% -ban jelentkezett. Egyik ok lehet, hogy megváltozik a terhesben, különösen az első trimeszterben az antiepileptikumok farmakodinamikája. A művészi produkció ezúttal sem hiányzott a tudományos est műsorából. King Konga és együttese (elektromos gitár, nagybőgő, dob, zongora ) adott kitűnő ritmusban pompás összjátékban igazi jazzt a javából (Duke Elington), a képzőművészeti élményt Hornyák Tamás festőművész képei nyújtották.


RÉSZLET A SZEX, SZERELEM GYERMEKVÁLLALÁS CIKKSOROZATBÓL,A DR EPI LAPUNKBÓL!: Sajnos még ma is tabu lengi körül ezt a témakört, és szinte nem is lehet olvasni róla vagy információhoz jutni. Megbeszélni való pedig volna! Javaslom, döntsünk le egykét kőfalat és beszéljünk nyíltan ezekről a dolgokról. Sajnos még ma is sok szülő úgy neveli fel epilepsziás gyermekét "Á nem szabad ! Tilos! Fúj! Árt az neked! stb" Ezek után átérezhetjük azt mit jelent egy pubertás korban élő sorstársunknak ezek a szavak. Először is egy epilepsziás ugyan olyan ember, mint a másik csak egy betegséggel él együtt, mint pl a cukorbetegek. (Halkan jegyzem, meg a cukorbetegek sem élhetnek akkor szexuális életet?) Az epilepsziás ember, vagy bármely fogyatékos ember igen is ugyan úgy vágyik a szexuális életre, a szerelemre. A szexualitása ugyanúgy fejlődik már gyermekkorban, mint hasonló korú "egészséges" társaiké. A tiltás helyett jobbnak tartanánk, ha őszintén történne meg a felvilágosítás és lehetőleg ne a lepkékkel, meg a méhekkel jöjjünk elő hisz ez már a XXI. század, és figyeljünk oda arra, hogy érzékenyebbek zárkózottabbak az epilepsziások Attól hogy epilepsziások vagyunk, igen is ugyan úgy vágyunk egy testi és lelki társra! Igen is ugyan úgy várjuk, hogy Ámor nyila eltaláljon. Sok depressziós epilepsziásnak még jót is tenne! Hogy van e valami, ami tilos a szexben? Nos, nincs! (Azért a védekezés fontosságára nem árt felhívni elégszer a figyelmet!) A szexualitás testi mikéntjéről nem beszélnék, hisz ahány ember annyiféleképp, nem is beszélve arról. hogy a virtuális világháló, a média Tv, rádió ma tele van, a szexualitás gyakorlati bemutatásában legyen az könnyű szex film, vagy urambocsá pornó, de ma már a művészfilmek sem lehetnek meg 1-2 szex jelenet nélkül!! Az epilepsziások nagyon nagy százalékban bezárkózott és kapcsolatot nehezen létesítő személy! Ebben bár hibás a társadalom, hibásak vagyunk mi is! Én személy szerint arra bátorítok minden sorstársam igen is bújjon ki a falak mögül igen is teremtsen kapcsolatot, és igen is találja meg párját! Sok epilepsziás teszi fel a kérdést nem gátolják e a gyógyszerek a szexuális teljesítő képességüket? Erre csak azt tudom mondani, hogy, nincs egyértelmű válasz. Sok szaktekintély más- más álláspontot képvisel, egyesek szerint jó hatással van, azaz nő a teljesítő képesség, mások ennek szöges ellentétét állítják! Egy valami tény és ebben mindenki egyet ért, azaz a gyógyszerek mellett is élhet az epilepsziás, szexuális életet! Ezek után felesleges a kérdés, ami az írás elején még jogos lett volna. Élhet e az epilepsziás beteg szexuális életet? Igen! Ugye milyen rövid és határozott volt a válasz! Mivel sorstársaim nem elmebetegek, és eltudják, dönteni ezeket a dolgokat, adjuk meg az esélyt a lehetőséget nekik a teljes életre, kedves anyukák és apukák! Van olyan sorstársam ki például azért vállalkozott a műtétre még fiatalon, hogy a családalapításnál, ne jelenthessen akadályt a rosszullétek! Azt hiszem méltányolható, igen is követendő bátorsága és előre látása! Sokan gondolhatják á mit beszél ez a férfi itt, mit ért ez hozzá! Nos, én már felnőtt korban lettem epilepsziás, akkor nekem már volt feleségem és volt egy gyönyörű kislányom! Így van fogalmam az epilepszia előtti és alatti szexuális életről. Őszintén megmondom ezen a téren semmi változást nem tapasztaltam! Ha ez a rövid írás döntött egy két falat, esetleg megrepesztett már megérte megírni!!

Szex, szerelem, családtervezés, szülés szoptatás Az első részben főleg a szexualitásról beszéltünk, most a szerelem és a családtervezés kerül terítékre. A sérült, és epilepsziás ember is képes teljes életet élni ezt tudjuk, mint ahogy azt is, hogy képes teljes szexuális és szerelmi életet élni! Bár az epilepsziával élő ember bezárkózottsága miatt, és szeretet éhsége okán hajlamos arra, hogy a kiszemelt ember társát oly mértékben "kisajátítsa", hogy szeretetével "megfojtsa"! A szerelem nagyon fontos, fontos hogy ne legyen egyoldalú, ne legyen érzelmi kényszer, a szerelem egy belülről feltörő kölcsönös érzés legyen, melyben azt keresi az ember, hogy minden nap valami újat kap a társától! A szerelem beteljesedése lehet az összeköltözés, urambocsá házasság! Nincs ebben semmi különös, csak a szokásos társadalmi elutasítás, mert nem elég hogy epilepsziás, de házas! Ez aztán a bűn! Részemről mindegy, hogy mind két fél epilepsziás, vagy vegyes házasság a lényeg hogy békés harmonikus életet tudjanak élni! A szerelem az melyet évmilliók óta próbálnak, elmondani, versben, prózában, megénekelni minden stílusban, megfesteni szebbnél szebb képekben, de nem lehet. Egy tény, fokozott izgalmi állapotot idéz elő mindenkinél, ezért az epilepsziás betegnél jobban figyelni kell a beteg környezetének a változásra! Pánikra viszont semmi ok! A magam részéről kívánok mindenkinek legalább olyan boldog, harmonikus házasságot melyben én élek a feleségemmel 30 éve! A családtervezésre külön hangsúlyt kell fektetni, és nagyon fontos az hogy, konzultáljunk az epileptológusainkkal, vagy a neurológusunkkal. Nagyon fontos a velük tartott szoros kapcsolat főleg a terhesség és az azt követő időszakban! A körülményeknek a legoptimálisabbaknak kell lenni egy kisgyermek fogadására! Ha úgy érezzük, nem tudnánk felelősen felnevelni gyermekünket, mert ebben akadályozna betegségünk, akkor inkább ne is vállaljunk gyermeket! Jó tudni, hogy az epilepszia elleni gyógyszerek (antiepileptikumok) és a fogamzásgátló tabletták kölcsönösen rontják egymás hatékonyságát, ezért a fogamzásgátló gyógyszer adagját emelni kell, illetve gyakran kell mérni a gyógyszerek vérszintjét. Megfelelő orvosi ellenőrzés mellett , semmi akadályát sem látják ma már a szakemberek ,hogy az epilepsziás nők gyermeket vállaljanak. Epilepszia és terhesség: epilepsziás nő esetén a terhesség alatt a görcskészség fokozódhat. Csak halmozott, gyógyszerrel nem befolyásolható rohamok esetén indokolt a terhesség megszakítása. A teherbeesés előtti gyógyszerelést állandó kontroll mellett folytatni kell, mert a gyógyszer felszívódásának mértékét a terhesség befolyásolja. A rohamok alatt csökken a méh és a méhlepény keringése, a magzat oxigénhiányossá válhat. Gyermekágyban a rohamok gyakorisága csökken ugyan, de a szoptatás felügyelettel történjen. A terhesség alatt általában megváltozik a gyógyszerelés, de szükséges a folyamatos egyeztetés a kismama és a szakorvosok közt! Fontos, hogy a terhes nő a terhessége alatt folsavat tartalmazó multi vitamint is szed, egyes veleszületett rendellenességek kiküszöbölése céljából. Az epilepszia-ellenes szereket szedő nők számára e szerek különös jelentőséggel bírnak, mert egyes antiepileptikumok csökkenthetik a szervezet folsav- és vitaminkészletét Sok epilepsziabeteg többféle gyógyszert is kap, magasabb dózisokban, ami a magzat számára indokolatlan gyógyszerhatásokat jelent (hiszen e gyógyszerek átjutnak az ún. vér-placenta gáton). Ha a rohamok egyébként jól karbantarthatóak, ellenőrizhetőek, akkor meg kell kísérelni a gyógyszeradagok mérséklését. Ha mégis nem várt, nem tervezett módon jön létre a terhesség, a nőbeteg NE hagyja abba az antiepileptikum/ok szedését, amíg az első orvosi konzultáció le nem zajlott! Ha mégis ezt tenné, fokozódna a rohamaktivitás, ami káros a magzatra nézve! A legtöbb epilepsziában szenvedő terhes normál, hüvelyi úton szüli meg gyermekét, néhány esetben szükséges lehet a császármetszés. Ha a szülés folyamata alatt fordul elő epilepsziás roham - azonnali császármetszés szükséges. Az antiepileptikumok okozhatnak veleszületett rendellenességeket. Másrészről viszont az ellenőrizetlen rohamaktivitás komoly problémákat okozhat a fejlődő magzatnak. Rendszeres terhes gondozáson résztvevő, és rendszeres gyógyszerszedő kismamáknál ritka a komolyabb veleszületett rendellenesség. A nőbeteg SOHA ne hagyja abba az antiepileptikum szedését, mielőtt orvosával konzultált volna erről! Legyen mottónk a folyamatos egyeztetés a szakorvosainkkal!




Üzenetküldés
Várjuk véleményed a honlappal és a betegséggel kapcsolatban!

E-mail címed:
Szöveg:

Képgaléria





Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!